Már az ókori Egyiptomban élõ emberek életében és halálában is fontos szerepet játszott a tavirózsa gyönyörû virága. Hitük szerint a bõségnek és a jólétnek (melyet Isisnek szenteltek), részint a halál utáni, az örökké megifjuló életnek volt a szimbóluma. A 19. század végén jelentek meg az elsõ nemesített fajok, melyeket kezdetben fõúri kiváltságként az elõkelõ emberek palotáihoz közeli tavakba ültettek. Megemlítést érdemel a híres francia nemesítõ Josef Bory Latour-Marliac (1830 - 1911), aki számos nemesített fajt hozott létre, melyek még ma is igen kedveltek. Az urbanizáció folyamán a tavirózsák lassanként mindenki számára elérhetõvé váltak, s ma már kevés dísztó nélkülözi e pompás növényeket. „Kényes kedvüket” illõ követni, hiszen csak a helyesen megépített tavakban érzik jól magukat, s varázsolják környezetüket a béke és nyugalom piciny szigetévé.